:))

Hello!!:)

UU sory mindenkitől hogy nem írtam...khm jó pár hete,csak egyszerűen niincs időm...De péntek,szombat illetve vasárnap már élvezhetitek az új részemet. Annyit azért elárulok hogy lesznek benne fordulatos részek meg nem is,szóval péntek-szombat-vasárnap !! :))

Ui:felmerülhet a kérdés hogy most én miért nem írok,de csak is azért,mert leszipolyoztak.Matek doga ,felvételi előkészítő...kész paradicsom...na mindegy,pá jóéjt! :D

PEN :P

26.fejezet

Nem értettem...Mi az hogy túl messzire mentem?Várjunk egy pillanatot....Lehet hogy Sue ott van fönt!!Elkezdtem volna tovább mászni,de egyszerűen annyira fájt a fejem,hogy nem győztem mozdulni.Nem értettem.Most mi van?Hogy lehet ez?Azonban megint jött egy nyilallás...
- Idefigyelj...Elsa...nem tudom hogy találtatok meg...de sajnálatos mód ismét elvesztesz minket...-hajlott gúnyba a hangja.
Majd már csak annyit láttunk hogy fölöttünk egy szürkés-fehéres hosszú fekete hajú valami átugrott fölöttünk,Sue-val a vállán.
- Sue!!-kiáltott hozzám Noa.
Az a valami földet ért,majd eltűnt az erdőbe.
- Ez nem lehet!-kiáltotta Noa.
- Ismét...-sikerült végre megszólalnom,a múló fájdalomban.
- Ahh..-ütött egyet Noa a falba.
Könny szökött a szemembe,de erőt vettem magamon és visszatartottam azokat.Nem akartam gyengének tűnni.
- Gyere menjünk le...-szóltam Noa-nak.
- Ah...jól van..gyerünk.
S elkezdtünk lemászni.Amikor leértünk már sötét volt.A talált táskából Sue-nak a kis kedvenc pislákoló lámpácskájára hagyatkoztunk.Elindultunk a szerintünk megfelelő úton.Mentünk ameddig csak bírtunk,de hamarosan kiégett a lámpa.Ott álltunk esetlenül az erdő közepén,mivel nem láttunk semmit.Már éppen beletörődtem volna,hogy most muszáj lesz a sötétben sátrat vernünk valahogy-amikor hirtelen fényeket láttunk.Nem tudtam kivenni hogy kik lehettek azok,de felénk tartottak.Omar és Natalya volt az.
- Elsa!-rohant oda hozzám kedvesen Omar.
- Szia!-mosolyodtam el amikor megölelt engem kedvesen.
- Hát te meg merre jártál?-engedett el.
- Hát erre-arra.-mosolyogtam rá kedvesen.Bár nem hiszem hogy látta volna a sötétben.
-Na jó,gyertek hazakísérünk titeket.
Aztán elindultunk,kitudja merre.Szerintem haza..Mindegy.

Egyszer csak hazaértünk...Fura érzés volt..olyan örömteli.Nagyon jó volt.Egyszer csak ismerős arcokat láttam.Katerine,Angus és Agnes felállt majd odajöttek hozzánk.Noa-val kezet fogtak,engem pedig megöleltek.
- Örülök hogy újra itt vagytok.-jött oda Katerine.
- Mi is!-mosolyogtam rá,majd Noa odajött és átkarolta a derekam,s úgy mentünk oda a a zsákokhoz.Aztán eszembe jutott.
- Hol van Peter?
- Ööö...hát csináltunk neki egy kis zugot ahol egyedül lehet magában...-húzta el a száját közben Katerine.
Oda vezettek engem,mivel megkértem őket hadd láthassam.Féltem picit hogy mit reagál.
- Szia Peter...-néztem rá óvatosan.
Rám nézett.Elborult egy tekintete volt.Nem csoda hogy elzárták a többiektől.Le volt izzadva,mintha küzdött volna maga ellen,gyöngyözött a homloka,s csak egy helyre összpontosított.Nem kaptam választ.
- Uh...szegény...-egyenesedtem ki.
Elmentünk majd eltévedt a szemem Ciarára és Cloe-ra.Enyhén szólva...hogy is mondjam...úgy méregettek...mint valami cafat húst.Tehát ilyen felhúzott szemöldök,keresztbe tett kar,s méregető tekintet.Ah...csak kedvesen.Megpróbáltam kedvesen rájuk inteni.Megfordultak s háttal nekem elkezdtek beszélgetni.Szép..
Majd elmentünk aludni a szokásos helyünkre.Sue-ra gondoltam,majd egyszer csak elaludtam. 

25.fejezet

Elértünk egy szép,tábor veréshez alkalmas helyet.Gyönyörű táj volt.Nem volt időm nézelődni de attól függetlenül megjegyeztem a körülöttem lévő elképesztő dolgokat.A madaraktól kezdve a legkisebb szellőig.Nagyon szép volt.Éppen előszedtük a ponyvát amit magunkkal hoztunk.Feltettük egy két összekulcsolódott ágú fára.Fura...nekem először egy pár jutott eszembe...Gyönyörű.
Épp kész lettünk vele amikor már esteledett.Alá bújtunk.Mindketten csöndben ültünk egymás mellett.Egy szót sem szóltunk.Elég volt ennyi hogy letisztázzuk magunkban ezt az egész fura napot.Majd egyszer csak elaludtunk.
Amikor felkeltünk egy perccel sem késlekedtünk,hanem azonnal elindultunk.A hegy lába felé vettük az irányt.Elértük de akkor derült ki hogy a barlang a hegyben van nem pedig a hegy lábában.Tehát kénytelen-kelletlen fel kellett másznunk a hegyre.Találtunk egy egész kulturált kis repedezéseket amiken feltudtunk mászni.Éppen elkezdtünk mászni amikor mozgást hallottunk alattunk.Gyorsan elkezdtünk mászni.A két fiú ideért.Megszólítottak minket.
- Gyertek le, beszélnünk kell!- kiáltotta.
- Dehogy megyünk!Lehet hogy fent lesz Sue...ha igen és lemennénk akkor semmi értelme nem lenne annak hogy lemásszunk!..-mondtam.
- Kérlek csak beszélni szeretnénk veletek.
Noa-val összenéztünk.Lemásztunk.
- Hát jó...-és elkezdték mesélni a történteket.
- Rendben mit szeretnétek?-kérdezett rá egyből Noa.
- Hát igazából elég furcsa dolgok történtek...kiderült...hogy...igazából...
- ...Peter..enyhén elmebeteg...-fakadt végre ki belőle.(Michael,így hívják ezt a fiút)
- Mit értesz azon hogy enyhén elmebeteg?-tudatlankodtam és hökkentem meg egyszerre.
- Hmm...-gondolkodott el Noa.
- S most mi van vele?
- Hát...igazából eszméletlen...
- Mi??Ti kiütöttétek?-hitetlenkedtem.
- Neeem..nem dehogy is...magától ütődött ki...-szólalt meg a másik fiú.(Parker-nek hívják)
- Mi..?- gondolkodtam el teljesen ezen az egészen.Hogy lehet az hogy Peter elmebeteg...meg hogy most itt vagyunk általuk...Szerintem most tudatosult bennem ez az egész fura nap.Eltöprengtem egy csöppet,de nem bírtam tovább mert menniük kellett.
- Na jó,nyugodtan hazajöhettek de sajna nekünk már mennünk kell...sok mindenkinek hiányoztok...

- Rendben..ez kedves-ígérjük majd ha jövünk csak ezt még megnézzük.-majd bólintottak és elrohantak (gondolom a tábor felé).
El kezdtünk mászni de elkezdett besötétülni.Szuper....
- Haza indulhatnánk.-szólt hozzám Noa.
- De én még megszeretném nézni ezt a barlangot...
- Hanem kezdünk el lemászni akkor itt ragadunk...-azonban ez a mondat nem fejeződött be mivel kis híján leestem a hegyoldalról.
- Elsa!!-kiáltott föl Noa.
- Nem gondolod hogy túl messzire mentél...Elsa...-szólalt meg a fejemben újra a hang...

Ui.:Úúú sajnálom,mindenkitől bocsánatot kérek azért mert nem jelentkeztem csak totál el lett marasztalva ez az egész...Sajnáálom...
De eskü megpróbálok minnél többet és gyorsan hozni a részeket...Sajnálom de köszönöm ha még olvassa bárki!!!!:)
Pusz: Pen Haraszti

24.fejezet

Meredten néztem arra a kis papírkára amit a kezemben tartottam.Nem hittem volna,hogy ez lehetséges.De hol lehet akkor?S miért hagyta itt a táskáját amiben mindene benne volt?!Ezeken filóztam mikor Noa odalépett hozzám ,s kivette a kezemből a papírt.Mereven nézett rá, majd hirtelen megszólalt.

- Ha te Sue lennél,hová bújnál?

- Nem tudom...talán egy barlangba.- futott át azonnal az agyamon.

Noa fellapozta azt a bizonyos könyvét,s belemélyült.Egy kis idő után felnézett belőle.

- Tudom hogy merre lehet Sue...gyere,felhúzlak.
- Egy pillanat...-futott át az agyamon valami-ez az írás Sue-é,még a táska is az övé...
- Igen,és?
- Ha meg is találjuk Sue-t,Raven még mindig nem lesz meg...
- Na jó,figyelj,először találjuk meg Sue-t!Aztán meg kereshetjük Ravent is....sőt,lehet hogy vele van!
Ezen kicsit elgondolkodtam.Ha Raven vele van akkor talán megmenekülhet a vadon rejtelmeitől.Végül beleegyeztem az indulásba.
- Jó...mehetünk.
Miután Noa felhúzott,körbenéztünk hogy nincsenek-e megint itt követőink.Mivel nem találtuk őket,elindultunk.Én még azt sem tudtam hova megyünk,teljesen Noa-ra bíztam magam.Meg sem kérdeztem,hisz inkább az a lényeg hogy megtaláljuk elveszett társainkat.Magammal hoztam Sue táskáját.Jó nehéz volt.Olyan mintha köveket rakott volna bele.Nem akartam csak azért megállni hogy megnézzem mi van benne,max akkor ha Noa pihenőt mond.Ezen filóztam amikor egy folyóhoz értünk.
- Ezen át kell kelnünk.-utasított Noa.
- S ezen feltétlenül át kell kelnünk?-bizonytalanodtam el egy perc alatt.
- Ott egy barlang.-mutatott egy lyuk szerűség felé.-szerintem az lesz az ahova Sue elbújt.
- Jól van...
Közelebb mentünk a folyóhoz hogy felmérjük a terepet.A nap feneke már súrolta a horizont tetejét.Noa rálépett az első kőre.Nyújtotta felém kezét.
- Gyere!-nézett rám kedvesen.
- Jó..csak...várj...
- Jól van,nyugi-s hozzá léptem,majd suttogott nekem valamit-foglak...
Megfogtam a kezét s átléptem egy másik kőre.Noa mögém került.Onnan fogott.Átszökkentem a másik kőre.Már majdnem átértünk amikor Noa hirtelen elengedett.
- Noa....Noa!?-kiálltottam egyet tehetetlenül.Lassan hátra fordultam.Nem tudtam hogy hol lehetett.Teljesen elveszetten éreztem magam az erdőben,egyedül,Noa nélkül.Sikerült átugranom az utolsó kőre majd a partra.Valószínűleg az adrenalinom miatt.De legalább így körbetekinthettem.A fejemhez kaptam s azt hiszem pánikrohamot kaptam.Megfordultam s fel-alá járkáltam.
- Nem,ez nem lehet...nem veszthetem el...-de ilenkor közbe vágott valaki.
- Elsa!
- Noa...-pördültem meg a tengelyem körül s egyenesen a szemébe néztem.
Noa pont most ért át a köveken,majd odafutott hozzám és megölelt.El se mertem hinni.
- Hol voltál....eltűntél...
- Nyugalom...tudod hogy nem hagynálak itt...
- De akkor hová mentél az előbb...?
- Vissza mentem a partra,mert láttam hogy útközben elejtettél valamit....ezt-s a kedvenc gyűrűmet mutatta,ímit még Sue-val vettünk együtt.-gondoltam fontos neked ezért visszamentem.Direkt nem szóltam,mert tudtam utánam jönnél.Vissza mentem,majd amikor kiáltásaid közül egyet meghallottam azonnal visszarohantam hozzád.
- Köszönöm...
- Nincs mit.De most tábort kell készítenünk magunknak hogy túléljük a éjszakát.
- Rendben...induljunk keressünk megfelelő helyet az alváshoz...

Ui:Sziasztok Olvasók!Sajnálom hogy nem írtam a három hét alatt semmit csak a családommal nyaraltam Balatonon.Mentségemre legyen hogy a Wi-Fi olyan bűn rossz volt,hogy az oldalakat alig töltötte be....Erre még ráadás volt hogy mind az aki volt ott a saját kis dolgát végezte/végezni akarta volna a gépén/telóján...
Úgy hogy sajnálom,de már vagyok,s gyorsan hozom a kövi részeket

Pusz: Pen

23.fejezet

Amikor felébredtem sok szempár szegeződött rám.Összeszedtem magam majd felálltam.

- Elsa...-nézett rám Peter.

- Egy kérdésedre sem akarok válaszolni!-vágtam a szavába azonnal.

- Hát jó...-bólintott egyet,majd megfordult és súgott valamit Katerin-nek.Katerin elindult felém.Tátogott valamit.Nem értettem,de egyre jobban artikulált."Fuss!"Bólintottam szinte alig láthatóan.Oldalra néztem.Noa a kezét nyújtotta elég lassan,míg a másikkal beszámolt."3...2...1...

Megragadtam a kezét s elkezdtünk eszeveszetten rohanni.Két  srácot küldött utánunk.
- Mit akarnak tőlem?
- Ki akartak kérdezni...-hátra nézett,majd vissza-illetve ki akarnak.
- De miért olyan fontos ez nekik?
- Azt nem tudom,de úgy tűnik nagyon kellesz nekik.
Árkon-bokron keresztül futottunk míg egy ismerős helyre érkeztünk.
- A vízesés!
- A vízesések mögött általában szokott lenni egy barlang is!-nézett előre Noa mereven a cél felé.
Odafutottunk,s bementünk a vízbe.Odaúsztunk nagy reménnyel hogy jobban szemügyre vegyük a terepet.Lemerültünk a vízbe,átúsztunk a csobogás alatt,majd amikor felértünk elkezdtük bámulni a sziklafalat.
- Noa itt nincs semmi!-pánikoltam be teljesen,miközben a falat tapogattam.
- Bukj le!
Bemerültünk a mélybe.Noa leúszott,hogy megnézze mi van odalent.Visszaúszott,majd felmentünk a felszínre.
- Noa!
- Nyugodj meg,csak tedd azt amit mondok!
- Rendben...
- Lapulj a falhoz s maradjunk csöndben...
Mindketten elhalkultunk.Hallottuk őket.Ahogy ropogott a talpuk alatt az a pár ág amire ráléptek.Síri csend volt...de az egyikük megtörte a csendet.
- Szerintem itt nincsenek...
- Szerintem se...na induljunk vissza.
Futást hallottunk,bár ezt így nehéz volt megállapítani a csobogástól.
Vártunk még egy picit,de aztán megszólaltunk.
- Elmentek...-suttogtam.
- Jól van.Menjünk ki.Még végül megfázunk.
Mire kiértünk a partra teljesen átfagytam.Noa elment keresni ágakat,meg nagyobb köveket (a tűz rakáshoz).Elgondolkodtam a történteken,hogy vajon mit akarhattak,illetve mit akarnak tőlem.Ezen filóztam már egy idelye amikor valami ismerősre bukkantam a szikla mögött (ami előttem volt).Egy táska volt az.Nagyon ismerős volt.Könnybe lábadtak a szemeim az emlékek miatt.A koszos rózsaszín virágok,az a sárga folt rajta...Ez Sue táskája.Akkor láttam  utoljára amikor eltűnt azzal...azzal...a rémmel.A sírás határán hozzányúltam a zsákhoz,amikor épp odaért Noa.Kinyitottam.Egy üzenenet volt benne.Kinyitottam.S ekkor nyugodtam meg valamennyire.
- "HELP"!-ez volt rá írva.
- Mi az Elsa?
- Sue még életben van...-suttogtam neki és nyugodtam meg valamennyire...

22.fejezet

Sziasztok!Elnézést kérek mindenkitől hogy megvárakoztattam az új bejegyzésemmel!Eskü megpróbálom sokkal gyorsabban írni az új részeket a nyár folyamán!Még egyszer bocsi mindenkitől,s remélem egy olvasómat sem vesztettem el késlekedésem miatt!Kérlek titeket hogy írjatok commentbe ha itt vagytok még!:)

Noa nyugtatóan simogatta a hátamat miközben én elgondolkodva néztem magam elé.Talán megkellet volna mondanom az igazat?Noa-nak elmondanám legszívesebben...És ha kiborulna az igazságtól?
Ilyen gondolatok cikáztak bennem.De eközben Peter elkezdte a felmentő csapatot összerakni,mire én odakaptam a fejem.
- Ne...-halkult el hirtelen a hangom.
- Igen,Elsa?-fordult felém fennhordott orral Peter.
- Semmi...csak egy látomás...- remélem elhiszi.
- Rendben... A csapatok holnap reggel indulnak!Natalya,Angus!Gyertek segíteni...-intett feléjük.Miután megkaptuk a kaját (egy fél kókusz,egy üveg víz),Noa odakísért a zsákjához.
- Aludhatok ma veled?-kérdeztem kókadtan.
- Szerinted miért az én zsákomhoz hoztalak?-küldött felém egy gyönyörű és egyben megnyugtató mosolyt.
- Jó!-mosolyodtam el halványan.
Befeküdtem mellé,majd elő rángatott egy könyvet.Először furán néztem rá...Egy könyvet fog olvasgatni,amikor még azt sem tudjuk hogy hol vagyunk??
- Az meg mi?
- Jah ez...ez csak egy túlélőről szóló könyv...nagyon sok mindent leír ami nekünk hasznos lehet.
- Mint például?-néztem fel rá ,mivel a mellkasán feküdtem.
- Hogyan éljük túl a vadont...-olvasta föl (gondolom)az egyik címet.
- Kicsit konkrétabban...-faggattam tovább.
- Barlangok,vízgyűjtés,vadászat...-sorolta fel őket.
- S ebből használtál már valamit?
- Igen...
- Például?
- Pont most nyitottam a számat...de megelőztél...-mosolygott rám kedvesen.
- Heh...bocsi-vigyorodtam el.
- Hát,amikor a géphez kellett fel mászni,akkor ebből a könyvből olvastam.Onnan tudtam a technikát.-kacsintott rám egyett.
- Az jó...hú a fenébe!-kaptam a fejemhez.
- Mi a baj?-kapott felém hirtelen,mivel majdnem ledőltem az öléből a földre.
- A fejem...írtózatosan fáj...Árghh-rándultam teljesen görcsbe.
Hirtelen egy hang beszélt hozzám.Ez nem Noa volt,de mégis ismerős.
- Állítsd meg a  csapatot ami az eltűntek miatt megy,vagy különben a kis barátnőd meghal!Számíts a jelentkezésemre...
Amikor már nem hallottam azt a bizonyos hangot,a földön találtam magamat Noa-val szemben.
- Elsa!-hallottam a nevemet.
- Nem indulhatnak el a csapatok holnap!Sue megfog halni mert...mert...
- Elsa!-kezdett el rázni Noa.
- Segíts...-sírtam el magam.
- Jól van,semmi baj!
- Nem...most nincs semmi rendben...-suttogtam szinte alig hallhatóan.
- Jól van...-puszilta meg a fejemet.-Próbáljunk meg aludni s majd mindent megbeszélünk reggel.-ölelt át szorosan.

Mikor felkeltem,a csapatok éppen készülődtek az induláshoz.Feltápászkodtam olyan gyorsan amilyen gyorsan csak tudtam s mezítláb egy tunika szerűségbe minden mindegy alapon odarohantam Peter-hez.
- Peter!-értem oda hozzá.-Nem mehettek!
- Mi?Elsa miről beszélsz?Biztos beverhetted a fejedet...-nézett totál fogyatékosnak.
- Nem!Ha elindultok akkor nagy baj lesz!-próbálkoztam teljes erőbedobással.
- És mégis mi lenne?Bevernénk a fejünket mint te és zagyvaságokat beszélnénk össze-vissza?-nézett rám gúnyosan.S intett a többieknek hogy indulhatnak.Ekkor bedobtam az adut.
- Sue meg fog halni!-üvöltöttem be amikor hirtelen nagy csönd lett.
- Ezzel ne viccelődj Elsa...-fenyegetett Peter.
- Úgy nézek ki mint aki viccelődik??Nem szerintem nem!-álltam ki elé.
- Mondjuk azt hogy hiszek neked...itt maradunk mindannyian.Akkor mitörténik?
- Sue életben marad...-jelentettem be haragos hangon.-Ha valamennyire is ismersz,akkor tudnod kell hogy én nem szoktam ilyenekben hazudni,vagy kitalálni őket.Kérlek...-néztem rá igazat mondóan.
Kínos csend ült le közénk.Majd egy kis idő elteltével Peter éppen nyitotta a száját,amikor elfogott engem az a bizonyos görcs ami este is.Térdre rogytam,majd a kíntól befeszült minden izmom.
- Ez ügyes volt!Tettszett amit mondtál...Sue még megvan,de úgy vigyázz!Egy rossz lépés s halott...Pápá...
Majd egy vérfagyaszztó sikoly és eltűnt a fejemből...

21.fejezet

Elindultunk a vízesés felé (addig is lógunk a többiek elől).Hirtelen olyan rossz érzés jött rám.Az ég beborult,a madarak elrepültek a fákról,s valahogy minden olyan idegennek tűnt...Valami nincs rendjén...
- Te Sue...szerintem itt valami nem stimmel...-néztem rá kétségbe esetten,s gyanakodva egyben.
- Ugyan már,Elsa,mi lenne...-de ilyenkor egy nagyobb szélfuvallat telefújta fejét saját hajával.
Valami elsurrant mellettünk.
- Sue...ugye te is... 
- Igen...bár nem tudom mit...
S megint elrohant valami,de most a másik oldalamon...
- Sue!!!-estem totál pánikba.
Most meg mögöttünk szaladt el valami.Felsikoltottunk,majd gyorsan egymás mellé ugrottunk.
- Ez mi lehet?-suttogtam neki.
- Nem tudom...de szerintem az a világító szempár az övé!?!-kezdte el rángatni a kezem,s bökdösni a bokor felé.Hátrálni kezdtünk.Eltűnt a szempár...Bárhol lehet...Sue elindult egy bokor felé...ahhoz a bokorhoz ahol az a szörny föltűnt...ismét.Sue lassan lépdelt felé.A szörny a kezét nyújtotta neki.Fehéres-szürkés keze volt,de egyben látszódott hogy fiú.Sue olyan volt mintha hipnotizálva lett volna.Gyöngéden lépkedett felé.Kiabáltam felé,de nem hallotta.Megfogta a kezét,s belépett mellé a bokorba.Aztán eltűnt.Sue-val együtt...

Amikor felébredtem valaki állt felettem.Valószínüleg elájulhattam.Körbenéztem,de Sue-t nem láttam sehol.De valaki még hiányzott...Raven...Majd elkezdtem pislogni hogy tisztábban lássak.
- Elsa!-simította végig az arcomat egy kéz.Ismerem ezt a hangot.
- Noa...-sírtam el magam a vállába fúrva a fejem.
Sikerült felállnom némi segítséggel.
- Mi történt?És Sue hol van?
- Majd mindent elmesélek,csak jussunk el a táborig.
Miután visszaevickéltem-Noa segítségével-elkezdték mesélni hogy mit hallottak.
- Úgy kezdődött hogy ti ugyebár elindultatok a vízeséshez,de olyan sokáig tartott hogy utánatok küldtük Raven-t.Először egy sikolyt hallottunk,de ilyenkor csak azt hittük hogy Raven lepett meg titeket.Majd amikor a második sikoly is felhangzott utánatok indultunk.Téged a földön találtunk, a többieket pdig nem tudjuk hol vannak.-fejezte be Noa a mesélést.
- De most az lenne az érdekes ha a te szemszögedből hallanánk ezt az egészet.-jött oda hozzám Peter.
- Hát...-kezdtem volna...de nem mondtam-nem emlékszek semmire.
Elmondhattam volna,de elmebetegnek néztek volna.Meg amúgy is,ez nem az ő dolguk.Hisz ők nem tudják mi történt ott...