Elveszetten

Sziasztok betévedt olvasók!

Azonnal érkezik az új rész, s remélem tetszeni fog nektek! Legalábbis azoknak, akik elveszetten bolyonganak errefelé s megtaláltak. Adjatok valami életjelet legyetek szívesek magatokról mert már komolyan kezdem úgy hinni hogy saját magamnak írogatok.Hoztam az új részt, szóval jó olvasást!!

29.fejezet

Nem értettem az egészet hogy mi lehetett ez, s hogy mit akart tőlem. De a sújtó fájdalomtól a kezemen nem bírtam ezen gondolkozni. Mintha egy kötelet súroltak volna végig rajta, ami föl tépte a húst s a bőrt. Lüktetett, nem bírtam használni a csuklómat. Túlságosan nyílt seb volt hogy betegyem a vízbe, nehogy elfertőződjön vagy ne agyj isten cápák jöjjenek. Muszáj lesz kimennem. Elindultam a part felé s valaki ismerőst kerestem. Megakadt a tekintetem a barna fiún.

- Omar! Omar kérlek gyere ide!- kiáltottam neki pánikba esve.

Éppen a hálózsákot igazgatta amikor felnézett.

- Mi történt?

- A kezem! Valószínűleg beleakadt valamibe s elég csúnyán felhorzsolódott!- ilyenkor újra ránéztem, de nem tudtam vele mit csinálni mint jobban szorítani.

- Várj mindjárt jövök segítek!- rakta le a zsákot s elindult felém.

Örökké valóságnak tűnt mire ideért.Levettem a csuklómról a kezem és megmutattam neki. Nem nyújtottam valami szép látványt.

- Jesszusom Elsa!- tört ki belőle a várt reakció.- Ez nagyon csúnya!

- Igen tudom!- szisszentem fel amikor hozzáért.

- Mibe akadtál bele, ennyire?- forgatta a kezében a kezemet, már amennyire tudta.

- Kérlek ezt fejezd be, mert irtózatosan fáj! Amúgy pedig nem tudom. Éppen jöttem volna ki, amikor valami hátrarántott! Fogalmam sincs hogy mi volt...- néztem szánakozva és lebiggyesztett szájjal a kezemre.

- Gyere, menjünk ki!

Kikísért a partra, óvatosan, majd leültünk a homokba.

- Idehívom Natalyat. Ő biztos tud majd valamit kezdeni veled.- ezzel otthagyott.

Megpróbáltam kicsit megmozgatni, de sikertelen volt. A számba haraptam fájdalmamba. Maró lüktetés járta végig.

 Remélem hamar jön Omar Natalya-val. Éreztem hogy áll mögöttem valaki.

- Végre hogy ideértetek! Már nagyon fáj.- fordultam meg, de nem Omar volt mögöttem. Szőke tincsei nagyon jól néztek ki a nap nyalábjaiban. Kék szeme csak úgy ragyogott. Jó volt látni, megkönnyebbülés hogy megvan.

- Jól vagy?- guggolt le mellém Noa.

- Merre jártál?- kérdeztem csípőből vissza.- Aggódtam érted.

- Kicsit ki szellőztettem a fejemet az erdőben. Aranyos tőled hogy aggódtál értem.- futott át arcán egy röpke mosoly.
- Ez természetes...
- Azért köszönöm. A kezed hogy van? És egyáltalán mi történt?- nézett rám értetlenül.
- Nem tudom. Bementem a vízbe hogy lemossam a sarat magamról. Hosszú sztori, majd elmesélem. De nagyon fáj.- borultam az eddig a kezemben tartott csuklómra.
- Gyere ide.- ölelt át, s nézte közbe a sebet.- El mondok neked majd valamit.
- Mi?- néztem fel rá azonnal.- S miért nem most?
Azonnal megértettem ahogy körültekintettem. Nincs elég nyugodt hely,egy eddig fedetlen titok felfedésére. Mert hát bárki idejöhet, ne adj isten, rákérdez miről beszélgetünk. Meg hát még is...Itt a tengerparton...ez olyan nem ideillő. Filozofálásom közben megjött Natalya és Omar.
- Na hagyj nézzem, hölgyecske kezét.
- Hát nem hiszem hogy azt te látni akarod!- mosolyodtam el.
- Ou! Ez nem szép. Lefertőtlenítem s bekötöm. Ennyit tudok tenni az itteni kis felszerelésünkből. Elővett egy betadint és egy fáslit. Rácsöpögtetett a fertőtlenítőből mire felszisszentem.
- Aa ez nagyon csííííp!- haraptam bele az ajkamba, mire egy kis fém ízt éreztem a számban.
- Nyugi! Ez nem bánt, megvéd!- csitított el.- Ha pihenteted hamarosan jobb lesz!
Megköszöntem, hogy segített, aztán a hálózsákjaink felé vettük az irányt. Omar is jött velünk, így nem volt esendő alkalom ahhoz, hogy elmondja mi nyomja a szívét. Leültünk a zsákokra, de nem tudtunk miről beszélgetni. Csak ültünk s nézelődtünk. Majd Omar-nak jött egy mentő ötlete. Illetve a maga részéről.
- Ne hozzak vizet? Én már kezdek szomjas lenni!- nézett ránk reménnyel a szemében. Megértem. A remény hal meg utoljára.

-Ja, jó persze menj csak!- ráztam le illedelmesen.-Noa addig mi elmegyünk sétálni?- nem is kellet kérdeznem, mivel ahogy elhagyta az első két szó a számat,azonnal felhúzott és elráncigált onnan. Elmentünk egészen az erdőig. Lassítottunk a tempóból. Nem akartam siettetni, de már fúrta az oldalamat a kíváncsiság. Még körülbelül öt percig bírtam, amikor elkezdtem volna, de Noa megelőzött.
- Szóval a titok- kezdett bele a mondandójába. Annyira eszeveszettül nézhettem rá, hogy felröhögött.- Szerintem nem is érdekel.- húzta picire a szemeit.
- De! Mond el légyszíves!- ijedtem meg hogy nem mondja el.
- Á nem,nem érdekes úgyse.-húzta tovább az agyamat.
- Ezt most nem mondod komolyan.-néztem rá hitetlenül.
- Na jó, abbahagyom.- fogta komolyra a szót.- De előtte ígérd meg, hogy nem akadsz ki, s nem mondod el senkinek!
- Igen! Persze!
- A múltkor amikor elkezdted Sue-t hiányolni, én meg kiakadtam Raven-en, az azért volt mert...- tartott egy kis szünetet.-... mert ő a testvérem!