Elveszetten

26.fejezet

Nem értettem...Mi az hogy túl messzire mentem?Várjunk egy pillanatot....Lehet hogy Sue ott van fönt!!Elkezdtem volna tovább mászni,de egyszerűen annyira fájt a fejem,hogy nem győztem mozdulni.Nem értettem.Most mi van?Hogy lehet ez?Azonban megint jött egy nyilallás...
- Idefigyelj...Elsa...nem tudom hogy találtatok meg...de sajnálatos mód ismét elvesztesz minket...-hajlott gúnyba a hangja.
Majd már csak annyit láttunk hogy fölöttünk egy szürkés-fehéres hosszú fekete hajú valami átugrott fölöttünk,Sue-val a vállán.
- Sue!!-kiáltott hozzám Noa.
Az a valami földet ért,majd eltűnt az erdőbe.
- Ez nem lehet!-kiáltotta Noa.
- Ismét...-sikerült végre megszólalnom,a múló fájdalomban.
- Ahh..-ütött egyet Noa a falba.
Könny szökött a szemembe,de erőt vettem magamon és visszatartottam azokat.Nem akartam gyengének tűnni.
- Gyere menjünk le...-szóltam Noa-nak.
- Ah...jól van..gyerünk.
S elkezdtünk lemászni.Amikor leértünk már sötét volt.A talált táskából Sue-nak a kis kedvenc pislákoló lámpácskájára hagyatkoztunk.Elindultunk a szerintünk megfelelő úton.Mentünk ameddig csak bírtunk,de hamarosan kiégett a lámpa.Ott álltunk esetlenül az erdő közepén,mivel nem láttunk semmit.Már éppen beletörődtem volna,hogy most muszáj lesz a sötétben sátrat vernünk valahogy-amikor hirtelen fényeket láttunk.Nem tudtam kivenni hogy kik lehettek azok,de felénk tartottak.Omar és Natalya volt az.
- Elsa!-rohant oda hozzám kedvesen Omar.
- Szia!-mosolyodtam el amikor megölelt engem kedvesen.
- Hát te meg merre jártál?-engedett el.
- Hát erre-arra.-mosolyogtam rá kedvesen.Bár nem hiszem hogy látta volna a sötétben.
-Na jó,gyertek hazakísérünk titeket.
Aztán elindultunk,kitudja merre.Szerintem haza..Mindegy.

Egyszer csak hazaértünk...Fura érzés volt..olyan örömteli.Nagyon jó volt.Egyszer csak ismerős arcokat láttam.Katerine,Angus és Agnes felállt majd odajöttek hozzánk.Noa-val kezet fogtak,engem pedig megöleltek.
- Örülök hogy újra itt vagytok.-jött oda Katerine.
- Mi is!-mosolyogtam rá,majd Noa odajött és átkarolta a derekam,s úgy mentünk oda a a zsákokhoz.Aztán eszembe jutott.
- Hol van Peter?
- Ööö...hát csináltunk neki egy kis zugot ahol egyedül lehet magában...-húzta el a száját közben Katerine.
Oda vezettek engem,mivel megkértem őket hadd láthassam.Féltem picit hogy mit reagál.
- Szia Peter...-néztem rá óvatosan.
Rám nézett.Elborult egy tekintete volt.Nem csoda hogy elzárták a többiektől.Le volt izzadva,mintha küzdött volna maga ellen,gyöngyözött a homloka,s csak egy helyre összpontosított.Nem kaptam választ.
- Uh...szegény...-egyenesedtem ki.
Elmentünk majd eltévedt a szemem Ciarára és Cloe-ra.Enyhén szólva...hogy is mondjam...úgy méregettek...mint valami cafat húst.Tehát ilyen felhúzott szemöldök,keresztbe tett kar,s méregető tekintet.Ah...csak kedvesen.Megpróbáltam kedvesen rájuk inteni.Megfordultak s háttal nekem elkezdtek beszélgetni.Szép..
Majd elmentünk aludni a szokásos helyünkre.Sue-ra gondoltam,majd egyszer csak elaludtam.