26.fejezet

Nem értettem...Mi az hogy túl messzire mentem?Várjunk egy pillanatot....Lehet hogy Sue ott van fönt!!Elkezdtem volna tovább mászni,de egyszerűen annyira fájt a fejem,hogy nem győztem mozdulni.Nem értettem.Most mi van?Hogy lehet ez?Azonban megint jött egy nyilallás...
- Idefigyelj...Elsa...nem tudom hogy találtatok meg...de sajnálatos mód ismét elvesztesz minket...-hajlott gúnyba a hangja.
Majd már csak annyit láttunk hogy fölöttünk egy szürkés-fehéres hosszú fekete hajú valami átugrott fölöttünk,Sue-val a vállán.
- Sue!!-kiáltott hozzám Noa.
Az a valami földet ért,majd eltűnt az erdőbe.
- Ez nem lehet!-kiáltotta Noa.
- Ismét...-sikerült végre megszólalnom,a múló fájdalomban.
- Ahh..-ütött egyet Noa a falba.
Könny szökött a szemembe,de erőt vettem magamon és visszatartottam azokat.Nem akartam gyengének tűnni.
- Gyere menjünk le...-szóltam Noa-nak.
- Ah...jól van..gyerünk.
S elkezdtünk lemászni.Amikor leértünk már sötét volt.A talált táskából Sue-nak a kis kedvenc pislákoló lámpácskájára hagyatkoztunk.Elindultunk a szerintünk megfelelő úton.Mentünk ameddig csak bírtunk,de hamarosan kiégett a lámpa.Ott álltunk esetlenül az erdő közepén,mivel nem láttunk semmit.Már éppen beletörődtem volna,hogy most muszáj lesz a sötétben sátrat vernünk valahogy-amikor hirtelen fényeket láttunk.Nem tudtam kivenni hogy kik lehettek azok,de felénk tartottak.Omar és Natalya volt az.
- Elsa!-rohant oda hozzám kedvesen Omar.
- Szia!-mosolyodtam el amikor megölelt engem kedvesen.
- Hát te meg merre jártál?-engedett el.
- Hát erre-arra.-mosolyogtam rá kedvesen.Bár nem hiszem hogy látta volna a sötétben.
-Na jó,gyertek hazakísérünk titeket.
Aztán elindultunk,kitudja merre.Szerintem haza..Mindegy.

Egyszer csak hazaértünk...Fura érzés volt..olyan örömteli.Nagyon jó volt.Egyszer csak ismerős arcokat láttam.Katerine,Angus és Agnes felállt majd odajöttek hozzánk.Noa-val kezet fogtak,engem pedig megöleltek.
- Örülök hogy újra itt vagytok.-jött oda Katerine.
- Mi is!-mosolyogtam rá,majd Noa odajött és átkarolta a derekam,s úgy mentünk oda a a zsákokhoz.Aztán eszembe jutott.
- Hol van Peter?
- Ööö...hát csináltunk neki egy kis zugot ahol egyedül lehet magában...-húzta el a száját közben Katerine.
Oda vezettek engem,mivel megkértem őket hadd láthassam.Féltem picit hogy mit reagál.
- Szia Peter...-néztem rá óvatosan.
Rám nézett.Elborult egy tekintete volt.Nem csoda hogy elzárták a többiektől.Le volt izzadva,mintha küzdött volna maga ellen,gyöngyözött a homloka,s csak egy helyre összpontosított.Nem kaptam választ.
- Uh...szegény...-egyenesedtem ki.
Elmentünk majd eltévedt a szemem Ciarára és Cloe-ra.Enyhén szólva...hogy is mondjam...úgy méregettek...mint valami cafat húst.Tehát ilyen felhúzott szemöldök,keresztbe tett kar,s méregető tekintet.Ah...csak kedvesen.Megpróbáltam kedvesen rájuk inteni.Megfordultak s háttal nekem elkezdtek beszélgetni.Szép..
Majd elmentünk aludni a szokásos helyünkre.Sue-ra gondoltam,majd egyszer csak elaludtam. 

25.fejezet

Elértünk egy szép,tábor veréshez alkalmas helyet.Gyönyörű táj volt.Nem volt időm nézelődni de attól függetlenül megjegyeztem a körülöttem lévő elképesztő dolgokat.A madaraktól kezdve a legkisebb szellőig.Nagyon szép volt.Éppen előszedtük a ponyvát amit magunkkal hoztunk.Feltettük egy két összekulcsolódott ágú fára.Fura...nekem először egy pár jutott eszembe...Gyönyörű.
Épp kész lettünk vele amikor már esteledett.Alá bújtunk.Mindketten csöndben ültünk egymás mellett.Egy szót sem szóltunk.Elég volt ennyi hogy letisztázzuk magunkban ezt az egész fura napot.Majd egyszer csak elaludtunk.
Amikor felkeltünk egy perccel sem késlekedtünk,hanem azonnal elindultunk.A hegy lába felé vettük az irányt.Elértük de akkor derült ki hogy a barlang a hegyben van nem pedig a hegy lábában.Tehát kénytelen-kelletlen fel kellett másznunk a hegyre.Találtunk egy egész kulturált kis repedezéseket amiken feltudtunk mászni.Éppen elkezdtünk mászni amikor mozgást hallottunk alattunk.Gyorsan elkezdtünk mászni.A két fiú ideért.Megszólítottak minket.
- Gyertek le, beszélnünk kell!- kiáltotta.
- Dehogy megyünk!Lehet hogy fent lesz Sue...ha igen és lemennénk akkor semmi értelme nem lenne annak hogy lemásszunk!..-mondtam.
- Kérlek csak beszélni szeretnénk veletek.
Noa-val összenéztünk.Lemásztunk.
- Hát jó...-és elkezdték mesélni a történteket.
- Rendben mit szeretnétek?-kérdezett rá egyből Noa.
- Hát igazából elég furcsa dolgok történtek...kiderült...hogy...igazából...
- ...Peter..enyhén elmebeteg...-fakadt végre ki belőle.(Michael,így hívják ezt a fiút)
- Mit értesz azon hogy enyhén elmebeteg?-tudatlankodtam és hökkentem meg egyszerre.
- Hmm...-gondolkodott el Noa.
- S most mi van vele?
- Hát...igazából eszméletlen...
- Mi??Ti kiütöttétek?-hitetlenkedtem.
- Neeem..nem dehogy is...magától ütődött ki...-szólalt meg a másik fiú.(Parker-nek hívják)
- Mi..?- gondolkodtam el teljesen ezen az egészen.Hogy lehet az hogy Peter elmebeteg...meg hogy most itt vagyunk általuk...Szerintem most tudatosult bennem ez az egész fura nap.Eltöprengtem egy csöppet,de nem bírtam tovább mert menniük kellett.
- Na jó,nyugodtan hazajöhettek de sajna nekünk már mennünk kell...sok mindenkinek hiányoztok...

- Rendben..ez kedves-ígérjük majd ha jövünk csak ezt még megnézzük.-majd bólintottak és elrohantak (gondolom a tábor felé).
El kezdtünk mászni de elkezdett besötétülni.Szuper....
- Haza indulhatnánk.-szólt hozzám Noa.
- De én még megszeretném nézni ezt a barlangot...
- Hanem kezdünk el lemászni akkor itt ragadunk...-azonban ez a mondat nem fejeződött be mivel kis híján leestem a hegyoldalról.
- Elsa!!-kiáltott föl Noa.
- Nem gondolod hogy túl messzire mentél...Elsa...-szólalt meg a fejemben újra a hang...

Ui.:Úúú sajnálom,mindenkitől bocsánatot kérek azért mert nem jelentkeztem csak totál el lett marasztalva ez az egész...Sajnáálom...
De eskü megpróbálok minnél többet és gyorsan hozni a részeket...Sajnálom de köszönöm ha még olvassa bárki!!!!:)
Pusz: Pen Haraszti