Elveszetten

22.fejezet

Sziasztok!Elnézést kérek mindenkitől hogy megvárakoztattam az új bejegyzésemmel!Eskü megpróbálom sokkal gyorsabban írni az új részeket a nyár folyamán!Még egyszer bocsi mindenkitől,s remélem egy olvasómat sem vesztettem el késlekedésem miatt!Kérlek titeket hogy írjatok commentbe ha itt vagytok még!:)

Noa nyugtatóan simogatta a hátamat miközben én elgondolkodva néztem magam elé.Talán megkellet volna mondanom az igazat?Noa-nak elmondanám legszívesebben...És ha kiborulna az igazságtól?
Ilyen gondolatok cikáztak bennem.De eközben Peter elkezdte a felmentő csapatot összerakni,mire én odakaptam a fejem.
- Ne...-halkult el hirtelen a hangom.
- Igen,Elsa?-fordult felém fennhordott orral Peter.
- Semmi...csak egy látomás...- remélem elhiszi.
- Rendben... A csapatok holnap reggel indulnak!Natalya,Angus!Gyertek segíteni...-intett feléjük.Miután megkaptuk a kaját (egy fél kókusz,egy üveg víz),Noa odakísért a zsákjához.
- Aludhatok ma veled?-kérdeztem kókadtan.
- Szerinted miért az én zsákomhoz hoztalak?-küldött felém egy gyönyörű és egyben megnyugtató mosolyt.
- Jó!-mosolyodtam el halványan.
Befeküdtem mellé,majd elő rángatott egy könyvet.Először furán néztem rá...Egy könyvet fog olvasgatni,amikor még azt sem tudjuk hogy hol vagyunk??
- Az meg mi?
- Jah ez...ez csak egy túlélőről szóló könyv...nagyon sok mindent leír ami nekünk hasznos lehet.
- Mint például?-néztem fel rá ,mivel a mellkasán feküdtem.
- Hogyan éljük túl a vadont...-olvasta föl (gondolom)az egyik címet.
- Kicsit konkrétabban...-faggattam tovább.
- Barlangok,vízgyűjtés,vadászat...-sorolta fel őket.
- S ebből használtál már valamit?
- Igen...
- Például?
- Pont most nyitottam a számat...de megelőztél...-mosolygott rám kedvesen.
- Heh...bocsi-vigyorodtam el.
- Hát,amikor a géphez kellett fel mászni,akkor ebből a könyvből olvastam.Onnan tudtam a technikát.-kacsintott rám egyett.
- Az jó...hú a fenébe!-kaptam a fejemhez.
- Mi a baj?-kapott felém hirtelen,mivel majdnem ledőltem az öléből a földre.
- A fejem...írtózatosan fáj...Árghh-rándultam teljesen görcsbe.
Hirtelen egy hang beszélt hozzám.Ez nem Noa volt,de mégis ismerős.
- Állítsd meg a  csapatot ami az eltűntek miatt megy,vagy különben a kis barátnőd meghal!Számíts a jelentkezésemre...
Amikor már nem hallottam azt a bizonyos hangot,a földön találtam magamat Noa-val szemben.
- Elsa!-hallottam a nevemet.
- Nem indulhatnak el a csapatok holnap!Sue megfog halni mert...mert...
- Elsa!-kezdett el rázni Noa.
- Segíts...-sírtam el magam.
- Jól van,semmi baj!
- Nem...most nincs semmi rendben...-suttogtam szinte alig hallhatóan.
- Jól van...-puszilta meg a fejemet.-Próbáljunk meg aludni s majd mindent megbeszélünk reggel.-ölelt át szorosan.

Mikor felkeltem,a csapatok éppen készülődtek az induláshoz.Feltápászkodtam olyan gyorsan amilyen gyorsan csak tudtam s mezítláb egy tunika szerűségbe minden mindegy alapon odarohantam Peter-hez.
- Peter!-értem oda hozzá.-Nem mehettek!
- Mi?Elsa miről beszélsz?Biztos beverhetted a fejedet...-nézett totál fogyatékosnak.
- Nem!Ha elindultok akkor nagy baj lesz!-próbálkoztam teljes erőbedobással.
- És mégis mi lenne?Bevernénk a fejünket mint te és zagyvaságokat beszélnénk össze-vissza?-nézett rám gúnyosan.S intett a többieknek hogy indulhatnak.Ekkor bedobtam az adut.
- Sue meg fog halni!-üvöltöttem be amikor hirtelen nagy csönd lett.
- Ezzel ne viccelődj Elsa...-fenyegetett Peter.
- Úgy nézek ki mint aki viccelődik??Nem szerintem nem!-álltam ki elé.
- Mondjuk azt hogy hiszek neked...itt maradunk mindannyian.Akkor mitörténik?
- Sue életben marad...-jelentettem be haragos hangon.-Ha valamennyire is ismersz,akkor tudnod kell hogy én nem szoktam ilyenekben hazudni,vagy kitalálni őket.Kérlek...-néztem rá igazat mondóan.
Kínos csend ült le közénk.Majd egy kis idő elteltével Peter éppen nyitotta a száját,amikor elfogott engem az a bizonyos görcs ami este is.Térdre rogytam,majd a kíntól befeszült minden izmom.
- Ez ügyes volt!Tettszett amit mondtál...Sue még megvan,de úgy vigyázz!Egy rossz lépés s halott...Pápá...
Majd egy vérfagyaszztó sikoly és eltűnt a fejemből...