Sziasztok betévedt olvasók!

Azonnal érkezik az új rész, s remélem tetszeni fog nektek! Legalábbis azoknak, akik elveszetten bolyonganak errefelé s megtaláltak. Adjatok valami életjelet legyetek szívesek magatokról mert már komolyan kezdem úgy hinni hogy saját magamnak írogatok.Hoztam az új részt, szóval jó olvasást!!

29.fejezet

Nem értettem az egészet hogy mi lehetett ez, s hogy mit akart tőlem. De a sújtó fájdalomtól a kezemen nem bírtam ezen gondolkozni. Mintha egy kötelet súroltak volna végig rajta, ami föl tépte a húst s a bőrt. Lüktetett, nem bírtam használni a csuklómat. Túlságosan nyílt seb volt hogy betegyem a vízbe, nehogy elfertőződjön vagy ne agyj isten cápák jöjjenek. Muszáj lesz kimennem. Elindultam a part felé s valaki ismerőst kerestem. Megakadt a tekintetem a barna fiún.

- Omar! Omar kérlek gyere ide!- kiáltottam neki pánikba esve.

Éppen a hálózsákot igazgatta amikor felnézett.

- Mi történt?

- A kezem! Valószínűleg beleakadt valamibe s elég csúnyán felhorzsolódott!- ilyenkor újra ránéztem, de nem tudtam vele mit csinálni mint jobban szorítani.

- Várj mindjárt jövök segítek!- rakta le a zsákot s elindult felém.

Örökké valóságnak tűnt mire ideért.Levettem a csuklómról a kezem és megmutattam neki. Nem nyújtottam valami szép látványt.

- Jesszusom Elsa!- tört ki belőle a várt reakció.- Ez nagyon csúnya!

- Igen tudom!- szisszentem fel amikor hozzáért.

- Mibe akadtál bele, ennyire?- forgatta a kezében a kezemet, már amennyire tudta.

- Kérlek ezt fejezd be, mert irtózatosan fáj! Amúgy pedig nem tudom. Éppen jöttem volna ki, amikor valami hátrarántott! Fogalmam sincs hogy mi volt...- néztem szánakozva és lebiggyesztett szájjal a kezemre.

- Gyere, menjünk ki!

Kikísért a partra, óvatosan, majd leültünk a homokba.

- Idehívom Natalyat. Ő biztos tud majd valamit kezdeni veled.- ezzel otthagyott.

Megpróbáltam kicsit megmozgatni, de sikertelen volt. A számba haraptam fájdalmamba. Maró lüktetés járta végig.

 Remélem hamar jön Omar Natalya-val. Éreztem hogy áll mögöttem valaki.

- Végre hogy ideértetek! Már nagyon fáj.- fordultam meg, de nem Omar volt mögöttem. Szőke tincsei nagyon jól néztek ki a nap nyalábjaiban. Kék szeme csak úgy ragyogott. Jó volt látni, megkönnyebbülés hogy megvan.

- Jól vagy?- guggolt le mellém Noa.

- Merre jártál?- kérdeztem csípőből vissza.- Aggódtam érted.

- Kicsit ki szellőztettem a fejemet az erdőben. Aranyos tőled hogy aggódtál értem.- futott át arcán egy röpke mosoly.
- Ez természetes...
- Azért köszönöm. A kezed hogy van? És egyáltalán mi történt?- nézett rám értetlenül.
- Nem tudom. Bementem a vízbe hogy lemossam a sarat magamról. Hosszú sztori, majd elmesélem. De nagyon fáj.- borultam az eddig a kezemben tartott csuklómra.
- Gyere ide.- ölelt át, s nézte közbe a sebet.- El mondok neked majd valamit.
- Mi?- néztem fel rá azonnal.- S miért nem most?
Azonnal megértettem ahogy körültekintettem. Nincs elég nyugodt hely,egy eddig fedetlen titok felfedésére. Mert hát bárki idejöhet, ne adj isten, rákérdez miről beszélgetünk. Meg hát még is...Itt a tengerparton...ez olyan nem ideillő. Filozofálásom közben megjött Natalya és Omar.
- Na hagyj nézzem, hölgyecske kezét.
- Hát nem hiszem hogy azt te látni akarod!- mosolyodtam el.
- Ou! Ez nem szép. Lefertőtlenítem s bekötöm. Ennyit tudok tenni az itteni kis felszerelésünkből. Elővett egy betadint és egy fáslit. Rácsöpögtetett a fertőtlenítőből mire felszisszentem.
- Aa ez nagyon csííííp!- haraptam bele az ajkamba, mire egy kis fém ízt éreztem a számban.
- Nyugi! Ez nem bánt, megvéd!- csitított el.- Ha pihenteted hamarosan jobb lesz!
Megköszöntem, hogy segített, aztán a hálózsákjaink felé vettük az irányt. Omar is jött velünk, így nem volt esendő alkalom ahhoz, hogy elmondja mi nyomja a szívét. Leültünk a zsákokra, de nem tudtunk miről beszélgetni. Csak ültünk s nézelődtünk. Majd Omar-nak jött egy mentő ötlete. Illetve a maga részéről.
- Ne hozzak vizet? Én már kezdek szomjas lenni!- nézett ránk reménnyel a szemében. Megértem. A remény hal meg utoljára.

-Ja, jó persze menj csak!- ráztam le illedelmesen.-Noa addig mi elmegyünk sétálni?- nem is kellet kérdeznem, mivel ahogy elhagyta az első két szó a számat,azonnal felhúzott és elráncigált onnan. Elmentünk egészen az erdőig. Lassítottunk a tempóból. Nem akartam siettetni, de már fúrta az oldalamat a kíváncsiság. Még körülbelül öt percig bírtam, amikor elkezdtem volna, de Noa megelőzött.
- Szóval a titok- kezdett bele a mondandójába. Annyira eszeveszettül nézhettem rá, hogy felröhögött.- Szerintem nem is érdekel.- húzta picire a szemeit.
- De! Mond el légyszíves!- ijedtem meg hogy nem mondja el.
- Á nem,nem érdekes úgyse.-húzta tovább az agyamat.
- Ezt most nem mondod komolyan.-néztem rá hitetlenül.
- Na jó, abbahagyom.- fogta komolyra a szót.- De előtte ígérd meg, hogy nem akadsz ki, s nem mondod el senkinek!
- Igen! Persze!
- A múltkor amikor elkezdted Sue-t hiányolni, én meg kiakadtam Raven-en, az azért volt mert...- tartott egy kis szünetet.-... mert ő a testvérem!

28.fejezet

Egy "kis késéssel" de megjöttem. 8.-os vagyok és a felvételi miatt semmi időm nem volt. Tudoom ez nem kifogás, csak egyszerűen elment a kedvem egy kicsit...Remélem nem haragusztok ezredszerre is megrendezett bocsánat kéréseim tenger miatt de sajnálom. Nem tudom hányan olvassátok, vagy egyáltalán valaki olvassa rajtam kívül de, tessék itt van.

Elmentem reggelizni hogy elüssem az időt a szigeten, s másra is gondoljak mint Noa-ra. Elkértem a reggelit (egy lánytól akit nem tudom hogy hogy hívnak) és elindultam a zsákom felé. Most jövök rá mennyire szeretem a mangót. Igen, ilyen értelmes dolgokon törtem a fejem. Nem szerettem volna mást, csak szépen leülni, megreggelizni, élvezni az életet. De persze ez nem így lett...

Éppen az előbb említett nagyon fontos dolgokon elderengve elindultam a zsákomhoz, amikor hirtelen egy villámsúlytás elém került. Ciara éppen piperkőcként elém botorkált modellhez illő lábaival s elindult volna a kajájával a zsákjához, én megjöttem. Hát mondanom sem kell hogy mi történt. Mikor elindult körülbelül egy-két lépésnyire voltam tőle, ő meg már nem bírt kitérni az ütközés elől. Egymásnak neki mentünk s az esőzés miatt,olyan szinten csúszott a föl hogy elcsúsztam, és ha ez még nem lenne elég sikerült alá csúsznom, úgy, hogy konkrétan kirúgtam a lábait maga alól.

- Jesszusom!!- kelt ki magából jogosan.- Hogy lehetsz ennyire béna! Nem figyelnél oda? Ha jól tudom az embernek azért van szeme hgy lásson!- ült a sárban totálisan piszkosan.

Annyira meglepődtem hogy egy szót nem bírtam kinyögni. Elképzeltem a szitut. Hogy nézhetünk ki, hogy két lány egy ilyen fenomenális produkció után ott fetreng a sárban s az egyik üvöltözik a másik pedig ugyanolyan bamba mint ahogy elesett. Mind ezt végig gondolva, kitört belőlem a röhögés. Belefeküdtem a sárba és röhögtem. Ilyen jóízű nevetést mint amilyen volt! Szerintem egy olyan 10 perce röhögök amikor sikerül valamit kinyögnöm.

- Sa...sajn.... egy pillanat!- s röhögtem még egyett.- Sajná..lom!- fejeztem be a mondatot a könnyeimmel küszködve. 

Ciara már addigra felállt s elkezdte törölgetni magát.

- Hát sajnálhatod is! Ez az egyik kedvencem!- biggyesztette le a száját miközben a pólóját nézte.

- Segítek majd kiszedni!

- Nem kell kösz..eleget tettél...- ezzel ott hagyott a sárban s elindult kitudja hová.

Erőt gyűjtöttem azt felkeltem a sárból, és elindultam a part felé. Levakarhatatlan vigyorral a képemen. Levettem a pólómat és a gatyámat és fehérneműben bementem a vízbe.

- Jujj, ez hideeg!- sipítottam. De már nem bírtam magamat elviselni ilyen sárosan, s muszáj volt bemennem. Elkezdtem magamban háromig számolni. Egy..kettő..háááá...rom...

Azzal a lökettel belerohantam a vízbe. Egy pillanatra belegondoltam, mekkora egy hülye vagyok, aztán élveztem a vízet.

 

Frissítő. Nagyon jól esett! Kivánszorogni készültem amikor valami a kezemnél fogva visszarántott. Hátravetettem magam a vízbe. Sikerült följönnöm de újra visszahúzott. Szorított. Addig fogta a csuklóm ameddig fel nem szakadt a bőr rajta. Elkezdett vérezni.Elengedett.Föl úsztam a víz felszínére, de nem láttam senkit aki a közelembe lenne...

27.fejezet

Amikor felkeltem,nem akartam kinyitni a szememet.Jó volt így lenni.Reméltem hogy lesz még egy nyugodt percem.Éreztem ahogy Omar még alszik.Halkan szuszogott,s szerintem még fordult is egyet.Nem zavart.Csak magammal foglalkoztam.Sok ideje először.Elképzeltem magamat otthon,ahogy fekszek az ágyon és...látom a családomat és az ott levő barátaimat.Rossz érzés volt ezért,abba is hagytam ezt.Visszatértem a valóságba.Kinyitom a szemem.Borús az ég.

- Ajjaj...baj lesz még.-mondtam hangosan.

Felkaptam egy pár cuccot, magam mellől odarohantam a bokorhoz,gyorsan átöltöztem majd futottam hogy szóljak Noa-nak,Omar-nak,meg azoknak akiknek tudom még a nevét...

- Omar..kelj fel,vihar jön..-szóltam neki kedvesen de,mégis határozottan.- Omar..

- Na,hagyjál már egy picit-modta kissé pilledten.

- Omar kelj fel mert...-s ekkor hirtelen egy villám csapott ki az égből.

Omar fel kelt,kissé megilletődötten.

- Gyere menjünk szólni a többieknek!-állt fel s húzott magával.

Oda mentünk Noa-hoz,Angusék-hez ,Katerin-hez és még Ciara-ékhoz is de arra inkább Omart kértem meg,mivel egy kicsit ,bevallom,félek Ciara-tól hogy hirtelen lekarmolja körmeivel a fél arcomat,úgyhogy nem akartam kockáztatni.Szerintük mindenkinek szóltunk,úgyhogy befutottunk egy nagyon-nagy fa alá.

Omar átkarolt hogy nehogy elázzak mint valami szivacs.Noa-t kerestem a szememmel.Megvan.A mellettünk lévő fa alatt volt, Ciara és Cloe két méterrel mellette.Nem rám nézett.A vihart figyelte.Mintha..valamit láttam vola szemében.Félelmet.Aggodalmat.Hmm....
A vihar elállt,s mi kimerészkedtünk a fa alól.Szétázott minden.Odamentem Noa-hoz.
- Huh remélem hogy vízállóak a zsákok,különben szívunk.-mosolyogtam rá.
- Aha.-s mintha rám sem figyelt volna,elnézett a távolba.Arra amerre Sue-t vitte az a valami.Bele is borzongtam.De aztán kedvesen ráméztem.
- Nyugi Sue elő fog kerülni...-húztam kedvesen oldalra a számat.
- Arra nem gondoltok bele,, hogy Raven is eltűnt?-mordult rám haraggal a szemében,majd sarkon fordult s elindult az erdőbe.Lefagytam.
-  Én nem úgy...gondoltam...-halt el teljesen a hangom.
De ő csak ment be az erdőbe,mintha csak otthon egy utcában sétálna hazafelé.Nem értem.Eddig mintha nem is foglalkozott volna Raven-nel,s most így rámmordul.Hmm...
- Hát úgy tűnik a kis barátodat, megsértetted...-grimaszolt majd vigyorgott gúnyosan Ciara.Cloe pedig csak nagyokat pislogott.
- Nem értek valamit- néztem rá töprengve- én mikor kértem tőled bármilyen vélemény nyilvánítást,vagy bármi véleményt??-néztem rá hunyorogva majd hátat fordítottam s ott hagytam.

Nem is érdekelt,inkább Noa...Mi lehet a baj...

:))

Hello!!:)

UU sory mindenkitől hogy nem írtam...khm jó pár hete,csak egyszerűen niincs időm...De péntek,szombat illetve vasárnap már élvezhetitek az új részemet. Annyit azért elárulok hogy lesznek benne fordulatos részek meg nem is,szóval péntek-szombat-vasárnap !! :))

Ui:felmerülhet a kérdés hogy most én miért nem írok,de csak is azért,mert leszipolyoztak.Matek doga ,felvételi előkészítő...kész paradicsom...na mindegy,pá jóéjt! :D

PEN :P

26.fejezet

Nem értettem...Mi az hogy túl messzire mentem?Várjunk egy pillanatot....Lehet hogy Sue ott van fönt!!Elkezdtem volna tovább mászni,de egyszerűen annyira fájt a fejem,hogy nem győztem mozdulni.Nem értettem.Most mi van?Hogy lehet ez?Azonban megint jött egy nyilallás...
- Idefigyelj...Elsa...nem tudom hogy találtatok meg...de sajnálatos mód ismét elvesztesz minket...-hajlott gúnyba a hangja.
Majd már csak annyit láttunk hogy fölöttünk egy szürkés-fehéres hosszú fekete hajú valami átugrott fölöttünk,Sue-val a vállán.
- Sue!!-kiáltott hozzám Noa.
Az a valami földet ért,majd eltűnt az erdőbe.
- Ez nem lehet!-kiáltotta Noa.
- Ismét...-sikerült végre megszólalnom,a múló fájdalomban.
- Ahh..-ütött egyet Noa a falba.
Könny szökött a szemembe,de erőt vettem magamon és visszatartottam azokat.Nem akartam gyengének tűnni.
- Gyere menjünk le...-szóltam Noa-nak.
- Ah...jól van..gyerünk.
S elkezdtünk lemászni.Amikor leértünk már sötét volt.A talált táskából Sue-nak a kis kedvenc pislákoló lámpácskájára hagyatkoztunk.Elindultunk a szerintünk megfelelő úton.Mentünk ameddig csak bírtunk,de hamarosan kiégett a lámpa.Ott álltunk esetlenül az erdő közepén,mivel nem láttunk semmit.Már éppen beletörődtem volna,hogy most muszáj lesz a sötétben sátrat vernünk valahogy-amikor hirtelen fényeket láttunk.Nem tudtam kivenni hogy kik lehettek azok,de felénk tartottak.Omar és Natalya volt az.
- Elsa!-rohant oda hozzám kedvesen Omar.
- Szia!-mosolyodtam el amikor megölelt engem kedvesen.
- Hát te meg merre jártál?-engedett el.
- Hát erre-arra.-mosolyogtam rá kedvesen.Bár nem hiszem hogy látta volna a sötétben.
-Na jó,gyertek hazakísérünk titeket.
Aztán elindultunk,kitudja merre.Szerintem haza..Mindegy.

Egyszer csak hazaértünk...Fura érzés volt..olyan örömteli.Nagyon jó volt.Egyszer csak ismerős arcokat láttam.Katerine,Angus és Agnes felállt majd odajöttek hozzánk.Noa-val kezet fogtak,engem pedig megöleltek.
- Örülök hogy újra itt vagytok.-jött oda Katerine.
- Mi is!-mosolyogtam rá,majd Noa odajött és átkarolta a derekam,s úgy mentünk oda a a zsákokhoz.Aztán eszembe jutott.
- Hol van Peter?
- Ööö...hát csináltunk neki egy kis zugot ahol egyedül lehet magában...-húzta el a száját közben Katerine.
Oda vezettek engem,mivel megkértem őket hadd láthassam.Féltem picit hogy mit reagál.
- Szia Peter...-néztem rá óvatosan.
Rám nézett.Elborult egy tekintete volt.Nem csoda hogy elzárták a többiektől.Le volt izzadva,mintha küzdött volna maga ellen,gyöngyözött a homloka,s csak egy helyre összpontosított.Nem kaptam választ.
- Uh...szegény...-egyenesedtem ki.
Elmentünk majd eltévedt a szemem Ciarára és Cloe-ra.Enyhén szólva...hogy is mondjam...úgy méregettek...mint valami cafat húst.Tehát ilyen felhúzott szemöldök,keresztbe tett kar,s méregető tekintet.Ah...csak kedvesen.Megpróbáltam kedvesen rájuk inteni.Megfordultak s háttal nekem elkezdtek beszélgetni.Szép..
Majd elmentünk aludni a szokásos helyünkre.Sue-ra gondoltam,majd egyszer csak elaludtam. 

25.fejezet

Elértünk egy szép,tábor veréshez alkalmas helyet.Gyönyörű táj volt.Nem volt időm nézelődni de attól függetlenül megjegyeztem a körülöttem lévő elképesztő dolgokat.A madaraktól kezdve a legkisebb szellőig.Nagyon szép volt.Éppen előszedtük a ponyvát amit magunkkal hoztunk.Feltettük egy két összekulcsolódott ágú fára.Fura...nekem először egy pár jutott eszembe...Gyönyörű.
Épp kész lettünk vele amikor már esteledett.Alá bújtunk.Mindketten csöndben ültünk egymás mellett.Egy szót sem szóltunk.Elég volt ennyi hogy letisztázzuk magunkban ezt az egész fura napot.Majd egyszer csak elaludtunk.
Amikor felkeltünk egy perccel sem késlekedtünk,hanem azonnal elindultunk.A hegy lába felé vettük az irányt.Elértük de akkor derült ki hogy a barlang a hegyben van nem pedig a hegy lábában.Tehát kénytelen-kelletlen fel kellett másznunk a hegyre.Találtunk egy egész kulturált kis repedezéseket amiken feltudtunk mászni.Éppen elkezdtünk mászni amikor mozgást hallottunk alattunk.Gyorsan elkezdtünk mászni.A két fiú ideért.Megszólítottak minket.
- Gyertek le, beszélnünk kell!- kiáltotta.
- Dehogy megyünk!Lehet hogy fent lesz Sue...ha igen és lemennénk akkor semmi értelme nem lenne annak hogy lemásszunk!..-mondtam.
- Kérlek csak beszélni szeretnénk veletek.
Noa-val összenéztünk.Lemásztunk.
- Hát jó...-és elkezdték mesélni a történteket.
- Rendben mit szeretnétek?-kérdezett rá egyből Noa.
- Hát igazából elég furcsa dolgok történtek...kiderült...hogy...igazából...
- ...Peter..enyhén elmebeteg...-fakadt végre ki belőle.(Michael,így hívják ezt a fiút)
- Mit értesz azon hogy enyhén elmebeteg?-tudatlankodtam és hökkentem meg egyszerre.
- Hmm...-gondolkodott el Noa.
- S most mi van vele?
- Hát...igazából eszméletlen...
- Mi??Ti kiütöttétek?-hitetlenkedtem.
- Neeem..nem dehogy is...magától ütődött ki...-szólalt meg a másik fiú.(Parker-nek hívják)
- Mi..?- gondolkodtam el teljesen ezen az egészen.Hogy lehet az hogy Peter elmebeteg...meg hogy most itt vagyunk általuk...Szerintem most tudatosult bennem ez az egész fura nap.Eltöprengtem egy csöppet,de nem bírtam tovább mert menniük kellett.
- Na jó,nyugodtan hazajöhettek de sajna nekünk már mennünk kell...sok mindenkinek hiányoztok...

- Rendben..ez kedves-ígérjük majd ha jövünk csak ezt még megnézzük.-majd bólintottak és elrohantak (gondolom a tábor felé).
El kezdtünk mászni de elkezdett besötétülni.Szuper....
- Haza indulhatnánk.-szólt hozzám Noa.
- De én még megszeretném nézni ezt a barlangot...
- Hanem kezdünk el lemászni akkor itt ragadunk...-azonban ez a mondat nem fejeződött be mivel kis híján leestem a hegyoldalról.
- Elsa!!-kiáltott föl Noa.
- Nem gondolod hogy túl messzire mentél...Elsa...-szólalt meg a fejemben újra a hang...

Ui.:Úúú sajnálom,mindenkitől bocsánatot kérek azért mert nem jelentkeztem csak totál el lett marasztalva ez az egész...Sajnáálom...
De eskü megpróbálok minnél többet és gyorsan hozni a részeket...Sajnálom de köszönöm ha még olvassa bárki!!!!:)
Pusz: Pen Haraszti

24.fejezet

Meredten néztem arra a kis papírkára amit a kezemben tartottam.Nem hittem volna,hogy ez lehetséges.De hol lehet akkor?S miért hagyta itt a táskáját amiben mindene benne volt?!Ezeken filóztam mikor Noa odalépett hozzám ,s kivette a kezemből a papírt.Mereven nézett rá, majd hirtelen megszólalt.

- Ha te Sue lennél,hová bújnál?

- Nem tudom...talán egy barlangba.- futott át azonnal az agyamon.

Noa fellapozta azt a bizonyos könyvét,s belemélyült.Egy kis idő után felnézett belőle.

- Tudom hogy merre lehet Sue...gyere,felhúzlak.
- Egy pillanat...-futott át az agyamon valami-ez az írás Sue-é,még a táska is az övé...
- Igen,és?
- Ha meg is találjuk Sue-t,Raven még mindig nem lesz meg...
- Na jó,figyelj,először találjuk meg Sue-t!Aztán meg kereshetjük Ravent is....sőt,lehet hogy vele van!
Ezen kicsit elgondolkodtam.Ha Raven vele van akkor talán megmenekülhet a vadon rejtelmeitől.Végül beleegyeztem az indulásba.
- Jó...mehetünk.
Miután Noa felhúzott,körbenéztünk hogy nincsenek-e megint itt követőink.Mivel nem találtuk őket,elindultunk.Én még azt sem tudtam hova megyünk,teljesen Noa-ra bíztam magam.Meg sem kérdeztem,hisz inkább az a lényeg hogy megtaláljuk elveszett társainkat.Magammal hoztam Sue táskáját.Jó nehéz volt.Olyan mintha köveket rakott volna bele.Nem akartam csak azért megállni hogy megnézzem mi van benne,max akkor ha Noa pihenőt mond.Ezen filóztam amikor egy folyóhoz értünk.
- Ezen át kell kelnünk.-utasított Noa.
- S ezen feltétlenül át kell kelnünk?-bizonytalanodtam el egy perc alatt.
- Ott egy barlang.-mutatott egy lyuk szerűség felé.-szerintem az lesz az ahova Sue elbújt.
- Jól van...
Közelebb mentünk a folyóhoz hogy felmérjük a terepet.A nap feneke már súrolta a horizont tetejét.Noa rálépett az első kőre.Nyújtotta felém kezét.
- Gyere!-nézett rám kedvesen.
- Jó..csak...várj...
- Jól van,nyugi-s hozzá léptem,majd suttogott nekem valamit-foglak...
Megfogtam a kezét s átléptem egy másik kőre.Noa mögém került.Onnan fogott.Átszökkentem a másik kőre.Már majdnem átértünk amikor Noa hirtelen elengedett.
- Noa....Noa!?-kiálltottam egyet tehetetlenül.Lassan hátra fordultam.Nem tudtam hogy hol lehetett.Teljesen elveszetten éreztem magam az erdőben,egyedül,Noa nélkül.Sikerült átugranom az utolsó kőre majd a partra.Valószínűleg az adrenalinom miatt.De legalább így körbetekinthettem.A fejemhez kaptam s azt hiszem pánikrohamot kaptam.Megfordultam s fel-alá járkáltam.
- Nem,ez nem lehet...nem veszthetem el...-de ilenkor közbe vágott valaki.
- Elsa!
- Noa...-pördültem meg a tengelyem körül s egyenesen a szemébe néztem.
Noa pont most ért át a köveken,majd odafutott hozzám és megölelt.El se mertem hinni.
- Hol voltál....eltűntél...
- Nyugalom...tudod hogy nem hagynálak itt...
- De akkor hová mentél az előbb...?
- Vissza mentem a partra,mert láttam hogy útközben elejtettél valamit....ezt-s a kedvenc gyűrűmet mutatta,ímit még Sue-val vettünk együtt.-gondoltam fontos neked ezért visszamentem.Direkt nem szóltam,mert tudtam utánam jönnél.Vissza mentem,majd amikor kiáltásaid közül egyet meghallottam azonnal visszarohantam hozzád.
- Köszönöm...
- Nincs mit.De most tábort kell készítenünk magunknak hogy túléljük a éjszakát.
- Rendben...induljunk keressünk megfelelő helyet az alváshoz...

Ui:Sziasztok Olvasók!Sajnálom hogy nem írtam a három hét alatt semmit csak a családommal nyaraltam Balatonon.Mentségemre legyen hogy a Wi-Fi olyan bűn rossz volt,hogy az oldalakat alig töltötte be....Erre még ráadás volt hogy mind az aki volt ott a saját kis dolgát végezte/végezni akarta volna a gépén/telóján...
Úgy hogy sajnálom,de már vagyok,s gyorsan hozom a kövi részeket

Pusz: Pen