Blogverseeeny

Blogverseny

Kaptam egy meghívást, egy blogversennyel kapcsolatban! És én persze élek a lehetőséggel!!!!!:)) Kérlek drukkoljatok majd nekem hogy sikerüljön!!!

Puszii: :*

Sziasztok!

Néztem az email-eimet amikor, találtam egy tegnapi mailt. Nézem rámegyek és meglátom hogy a blogomhoz írt valaki egy megjegyzést. Ez adott nekem új energiát és erőt hogy írjak. Sajnálom hogy a megszokottnál is több időre tűntem el de nem akartam írni. Nem tudom miért... Sajnálom, de most itt vagyok és szerintem fojtatni fogom mind a három blogot. :) Remélem.... Csak KÉÉÉÉRLEK mindenki aki olvassa vagy csak páran írjatok visszajelzéseket nekem hogy tudjam, van-ee értelme folytatni.:) köszönöm   (és akkor folytatni is fogom biztos) :))))

 

 30.fejezet

Sokkot kaptam. Nem értettem. Olyan lekezelően, és egymást ember számba nem vevő módon nézték egymást és beszéltek egymással hogy erre a legkevésbé sem számítottam. Újra pislogtam így sikerült beszélnem is.
- Hú...hát ez meglepő!- néztem körbe-körbe a körülöttem...
- Nem kell annyira kiakadni, nem olyan nagy dolog.
- Nem persze, végül is tényleg semmi okom nincs hogy kiboruljak. Igen...-dölőngéltem kínosan.
- Ennyire meglepett?- mosolygott rám.
- Hát igen eléggé. Nem is értem, pedig nagyon  nem hasonlítotok egymásra. Igaz nem ismerem annyira de, azért ez eléggé meglepő számomra. - nevettem fel kínosan.
- Jól van na...- mosolygott idegesen.- na emészd meg szépen és menjünk Omarhoz.
- Mi? Miért?- lepődtem meg.
- Gyere!
 Elindultunk a táborhoz,amikor meglepetésemre Omar, Natalya, Angus, Agnes és Kathlyn várt minket az egyik pálmánál. Már besötétedett mikor engem vártak. Jaj, ekkor kezdtem újra érezni a kezemet. Nem volt jóérzés amikor ránéztem. Végül is már nem annyira fájt mint reggel de azért eléggé. 
- Jól vagy Elsa? Nagyon fáj?- kérdezte Omar.
- Nem, nem, jól vagyok.
- Akkor jó! Mindenki megvan?-nézett körbe.
- Igen!-lépett mellém Noa egy ducira pakolt táskával.
Ezt meg honnan, gondoltam volna amikor, indultunk.
- Indulás!
Befelé mentünk az erdőbe. Sötét volt, ijesztő és fáztam. De amúgy semmi bajom nem volt... A fák felénk tornyosultak, így este viszont ez ijesztő volt. Aggodalmasan nézelődtem, amikor a sötétben valaki hirtelen rám ugrott.
- Basszus te hülye!- kapkodtam hátra a sötétben. Röhögő görccsel küszködött Noa.- Ne csináld már!- fordultam vissza dideregve és félve.
- Húúú...
- Hagyd abba!-pillantottam felé.
- Hahaha.- ment kicsit arrébb röhögve.- Fááááj!
- Majd mindjárt sajnálni foglak.- durcultam.
Egyedül mentem tovább. Összefont karral baktattam Omar, Agnes és Angus után. Mögöttem Natalya, Kathlyn és Noa. Bár Noa inkább mellettem volt, de az most nem számít. Mentem előre és nagyon jó volt egyedül lenni. Gondolkodtam és ürítettem a fejemből. Nagyon, jól esett. Éppen megérkeztünk amikor fel néztem.
- Megérkeztünk!- kezdte el Omar.
- Gondoltuk eljövünk picit a tábortól szórakozni.- mosolygott rám Agnes, bizonyára azért mert meglepően néztem előre.
- Hű... nagyon tetszik. Nagyon jó ötlet.- mondtam mosollyal az arcomon. Tényleg örültem neki,  hoy kitörünk a tábori monotonításból. A fiúk fa rönköket görgettek elő az erdőből. Nem tudom hogy ez előre megtervezett vagy csak találták ezeket a rönköket, de mindenesetre vicces megoldás. A lányok elmentek fát szedni, én meg a fiúkkal mentem követ szerezni a tűz körbe kerítéséhez. Szedegettem amikor fölnéztem, és egy lány nézett rám...

 

Sziasztok betévedt olvasók!

Azonnal érkezik az új rész, s remélem tetszeni fog nektek! Legalábbis azoknak, akik elveszetten bolyonganak errefelé s megtaláltak. Adjatok valami életjelet legyetek szívesek magatokról mert már komolyan kezdem úgy hinni hogy saját magamnak írogatok.Hoztam az új részt, szóval jó olvasást!!

29.fejezet

Nem értettem az egészet hogy mi lehetett ez, s hogy mit akart tőlem. De a sújtó fájdalomtól a kezemen nem bírtam ezen gondolkozni. Mintha egy kötelet súroltak volna végig rajta, ami föl tépte a húst s a bőrt. Lüktetett, nem bírtam használni a csuklómat. Túlságosan nyílt seb volt hogy betegyem a vízbe, nehogy elfertőződjön vagy ne agyj isten cápák jöjjenek. Muszáj lesz kimennem. Elindultam a part felé s valaki ismerőst kerestem. Megakadt a tekintetem a barna fiún.

- Omar! Omar kérlek gyere ide!- kiáltottam neki pánikba esve.

Éppen a hálózsákot igazgatta amikor felnézett.

- Mi történt?

- A kezem! Valószínűleg beleakadt valamibe s elég csúnyán felhorzsolódott!- ilyenkor újra ránéztem, de nem tudtam vele mit csinálni mint jobban szorítani.

- Várj mindjárt jövök segítek!- rakta le a zsákot s elindult felém.

Örökké valóságnak tűnt mire ideért.Levettem a csuklómról a kezem és megmutattam neki. Nem nyújtottam valami szép látványt.

- Jesszusom Elsa!- tört ki belőle a várt reakció.- Ez nagyon csúnya!

- Igen tudom!- szisszentem fel amikor hozzáért.

- Mibe akadtál bele, ennyire?- forgatta a kezében a kezemet, már amennyire tudta.

- Kérlek ezt fejezd be, mert irtózatosan fáj! Amúgy pedig nem tudom. Éppen jöttem volna ki, amikor valami hátrarántott! Fogalmam sincs hogy mi volt...- néztem szánakozva és lebiggyesztett szájjal a kezemre.

- Gyere, menjünk ki!

Kikísért a partra, óvatosan, majd leültünk a homokba.

- Idehívom Natalyat. Ő biztos tud majd valamit kezdeni veled.- ezzel otthagyott.

Megpróbáltam kicsit megmozgatni, de sikertelen volt. A számba haraptam fájdalmamba. Maró lüktetés járta végig.

 Remélem hamar jön Omar Natalya-val. Éreztem hogy áll mögöttem valaki.

- Végre hogy ideértetek! Már nagyon fáj.- fordultam meg, de nem Omar volt mögöttem. Szőke tincsei nagyon jól néztek ki a nap nyalábjaiban. Kék szeme csak úgy ragyogott. Jó volt látni, megkönnyebbülés hogy megvan.

- Jól vagy?- guggolt le mellém Noa.

- Merre jártál?- kérdeztem csípőből vissza.- Aggódtam érted.

- Kicsit ki szellőztettem a fejemet az erdőben. Aranyos tőled hogy aggódtál értem.- futott át arcán egy röpke mosoly.
- Ez természetes...
- Azért köszönöm. A kezed hogy van? És egyáltalán mi történt?- nézett rám értetlenül.
- Nem tudom. Bementem a vízbe hogy lemossam a sarat magamról. Hosszú sztori, majd elmesélem. De nagyon fáj.- borultam az eddig a kezemben tartott csuklómra.
- Gyere ide.- ölelt át, s nézte közbe a sebet.- El mondok neked majd valamit.
- Mi?- néztem fel rá azonnal.- S miért nem most?
Azonnal megértettem ahogy körültekintettem. Nincs elég nyugodt hely,egy eddig fedetlen titok felfedésére. Mert hát bárki idejöhet, ne adj isten, rákérdez miről beszélgetünk. Meg hát még is...Itt a tengerparton...ez olyan nem ideillő. Filozofálásom közben megjött Natalya és Omar.
- Na hagyj nézzem, hölgyecske kezét.
- Hát nem hiszem hogy azt te látni akarod!- mosolyodtam el.
- Ou! Ez nem szép. Lefertőtlenítem s bekötöm. Ennyit tudok tenni az itteni kis felszerelésünkből. Elővett egy betadint és egy fáslit. Rácsöpögtetett a fertőtlenítőből mire felszisszentem.
- Aa ez nagyon csííííp!- haraptam bele az ajkamba, mire egy kis fém ízt éreztem a számban.
- Nyugi! Ez nem bánt, megvéd!- csitított el.- Ha pihenteted hamarosan jobb lesz!
Megköszöntem, hogy segített, aztán a hálózsákjaink felé vettük az irányt. Omar is jött velünk, így nem volt esendő alkalom ahhoz, hogy elmondja mi nyomja a szívét. Leültünk a zsákokra, de nem tudtunk miről beszélgetni. Csak ültünk s nézelődtünk. Majd Omar-nak jött egy mentő ötlete. Illetve a maga részéről.
- Ne hozzak vizet? Én már kezdek szomjas lenni!- nézett ránk reménnyel a szemében. Megértem. A remény hal meg utoljára.

-Ja, jó persze menj csak!- ráztam le illedelmesen.-Noa addig mi elmegyünk sétálni?- nem is kellet kérdeznem, mivel ahogy elhagyta az első két szó a számat,azonnal felhúzott és elráncigált onnan. Elmentünk egészen az erdőig. Lassítottunk a tempóból. Nem akartam siettetni, de már fúrta az oldalamat a kíváncsiság. Még körülbelül öt percig bírtam, amikor elkezdtem volna, de Noa megelőzött.
- Szóval a titok- kezdett bele a mondandójába. Annyira eszeveszettül nézhettem rá, hogy felröhögött.- Szerintem nem is érdekel.- húzta picire a szemeit.
- De! Mond el légyszíves!- ijedtem meg hogy nem mondja el.
- Á nem,nem érdekes úgyse.-húzta tovább az agyamat.
- Ezt most nem mondod komolyan.-néztem rá hitetlenül.
- Na jó, abbahagyom.- fogta komolyra a szót.- De előtte ígérd meg, hogy nem akadsz ki, s nem mondod el senkinek!
- Igen! Persze!
- A múltkor amikor elkezdted Sue-t hiányolni, én meg kiakadtam Raven-en, az azért volt mert...- tartott egy kis szünetet.-... mert ő a testvérem!

28.fejezet

Egy "kis késéssel" de megjöttem. 8.-os vagyok és a felvételi miatt semmi időm nem volt. Tudoom ez nem kifogás, csak egyszerűen elment a kedvem egy kicsit...Remélem nem haragusztok ezredszerre is megrendezett bocsánat kéréseim tenger miatt de sajnálom. Nem tudom hányan olvassátok, vagy egyáltalán valaki olvassa rajtam kívül de, tessék itt van.

Elmentem reggelizni hogy elüssem az időt a szigeten, s másra is gondoljak mint Noa-ra. Elkértem a reggelit (egy lánytól akit nem tudom hogy hogy hívnak) és elindultam a zsákom felé. Most jövök rá mennyire szeretem a mangót. Igen, ilyen értelmes dolgokon törtem a fejem. Nem szerettem volna mást, csak szépen leülni, megreggelizni, élvezni az életet. De persze ez nem így lett...

Éppen az előbb említett nagyon fontos dolgokon elderengve elindultam a zsákomhoz, amikor hirtelen egy villámsúlytás elém került. Ciara éppen piperkőcként elém botorkált modellhez illő lábaival s elindult volna a kajájával a zsákjához, én megjöttem. Hát mondanom sem kell hogy mi történt. Mikor elindult körülbelül egy-két lépésnyire voltam tőle, ő meg már nem bírt kitérni az ütközés elől. Egymásnak neki mentünk s az esőzés miatt,olyan szinten csúszott a föl hogy elcsúsztam, és ha ez még nem lenne elég sikerült alá csúsznom, úgy, hogy konkrétan kirúgtam a lábait maga alól.

- Jesszusom!!- kelt ki magából jogosan.- Hogy lehetsz ennyire béna! Nem figyelnél oda? Ha jól tudom az embernek azért van szeme hgy lásson!- ült a sárban totálisan piszkosan.

Annyira meglepődtem hogy egy szót nem bírtam kinyögni. Elképzeltem a szitut. Hogy nézhetünk ki, hogy két lány egy ilyen fenomenális produkció után ott fetreng a sárban s az egyik üvöltözik a másik pedig ugyanolyan bamba mint ahogy elesett. Mind ezt végig gondolva, kitört belőlem a röhögés. Belefeküdtem a sárba és röhögtem. Ilyen jóízű nevetést mint amilyen volt! Szerintem egy olyan 10 perce röhögök amikor sikerül valamit kinyögnöm.

- Sa...sajn.... egy pillanat!- s röhögtem még egyett.- Sajná..lom!- fejeztem be a mondatot a könnyeimmel küszködve. 

Ciara már addigra felállt s elkezdte törölgetni magát.

- Hát sajnálhatod is! Ez az egyik kedvencem!- biggyesztette le a száját miközben a pólóját nézte.

- Segítek majd kiszedni!

- Nem kell kösz..eleget tettél...- ezzel ott hagyott a sárban s elindult kitudja hová.

Erőt gyűjtöttem azt felkeltem a sárból, és elindultam a part felé. Levakarhatatlan vigyorral a képemen. Levettem a pólómat és a gatyámat és fehérneműben bementem a vízbe.

- Jujj, ez hideeg!- sipítottam. De már nem bírtam magamat elviselni ilyen sárosan, s muszáj volt bemennem. Elkezdtem magamban háromig számolni. Egy..kettő..háááá...rom...

Azzal a lökettel belerohantam a vízbe. Egy pillanatra belegondoltam, mekkora egy hülye vagyok, aztán élveztem a vízet.

 

Frissítő. Nagyon jól esett! Kivánszorogni készültem amikor valami a kezemnél fogva visszarántott. Hátravetettem magam a vízbe. Sikerült följönnöm de újra visszahúzott. Szorított. Addig fogta a csuklóm ameddig fel nem szakadt a bőr rajta. Elkezdett vérezni.Elengedett.Föl úsztam a víz felszínére, de nem láttam senkit aki a közelembe lenne...

27.fejezet

Amikor felkeltem,nem akartam kinyitni a szememet.Jó volt így lenni.Reméltem hogy lesz még egy nyugodt percem.Éreztem ahogy Omar még alszik.Halkan szuszogott,s szerintem még fordult is egyet.Nem zavart.Csak magammal foglalkoztam.Sok ideje először.Elképzeltem magamat otthon,ahogy fekszek az ágyon és...látom a családomat és az ott levő barátaimat.Rossz érzés volt ezért,abba is hagytam ezt.Visszatértem a valóságba.Kinyitom a szemem.Borús az ég.

- Ajjaj...baj lesz még.-mondtam hangosan.

Felkaptam egy pár cuccot, magam mellől odarohantam a bokorhoz,gyorsan átöltöztem majd futottam hogy szóljak Noa-nak,Omar-nak,meg azoknak akiknek tudom még a nevét...

- Omar..kelj fel,vihar jön..-szóltam neki kedvesen de,mégis határozottan.- Omar..

- Na,hagyjál már egy picit-modta kissé pilledten.

- Omar kelj fel mert...-s ekkor hirtelen egy villám csapott ki az égből.

Omar fel kelt,kissé megilletődötten.

- Gyere menjünk szólni a többieknek!-állt fel s húzott magával.

Oda mentünk Noa-hoz,Angusék-hez ,Katerin-hez és még Ciara-ékhoz is de arra inkább Omart kértem meg,mivel egy kicsit ,bevallom,félek Ciara-tól hogy hirtelen lekarmolja körmeivel a fél arcomat,úgyhogy nem akartam kockáztatni.Szerintük mindenkinek szóltunk,úgyhogy befutottunk egy nagyon-nagy fa alá.

Omar átkarolt hogy nehogy elázzak mint valami szivacs.Noa-t kerestem a szememmel.Megvan.A mellettünk lévő fa alatt volt, Ciara és Cloe két méterrel mellette.Nem rám nézett.A vihart figyelte.Mintha..valamit láttam vola szemében.Félelmet.Aggodalmat.Hmm....
A vihar elállt,s mi kimerészkedtünk a fa alól.Szétázott minden.Odamentem Noa-hoz.
- Huh remélem hogy vízállóak a zsákok,különben szívunk.-mosolyogtam rá.
- Aha.-s mintha rám sem figyelt volna,elnézett a távolba.Arra amerre Sue-t vitte az a valami.Bele is borzongtam.De aztán kedvesen ráméztem.
- Nyugi Sue elő fog kerülni...-húztam kedvesen oldalra a számat.
- Arra nem gondoltok bele,, hogy Raven is eltűnt?-mordult rám haraggal a szemében,majd sarkon fordult s elindult az erdőbe.Lefagytam.
-  Én nem úgy...gondoltam...-halt el teljesen a hangom.
De ő csak ment be az erdőbe,mintha csak otthon egy utcában sétálna hazafelé.Nem értem.Eddig mintha nem is foglalkozott volna Raven-nel,s most így rámmordul.Hmm...
- Hát úgy tűnik a kis barátodat, megsértetted...-grimaszolt majd vigyorgott gúnyosan Ciara.Cloe pedig csak nagyokat pislogott.
- Nem értek valamit- néztem rá töprengve- én mikor kértem tőled bármilyen vélemény nyilvánítást,vagy bármi véleményt??-néztem rá hunyorogva majd hátat fordítottam s ott hagytam.

Nem is érdekelt,inkább Noa...Mi lehet a baj...

:))

Hello!!:)

UU sory mindenkitől hogy nem írtam...khm jó pár hete,csak egyszerűen niincs időm...De péntek,szombat illetve vasárnap már élvezhetitek az új részemet. Annyit azért elárulok hogy lesznek benne fordulatos részek meg nem is,szóval péntek-szombat-vasárnap !! :))

Ui:felmerülhet a kérdés hogy most én miért nem írok,de csak is azért,mert leszipolyoztak.Matek doga ,felvételi előkészítő...kész paradicsom...na mindegy,pá jóéjt! :D

PEN :P

26.fejezet

Nem értettem...Mi az hogy túl messzire mentem?Várjunk egy pillanatot....Lehet hogy Sue ott van fönt!!Elkezdtem volna tovább mászni,de egyszerűen annyira fájt a fejem,hogy nem győztem mozdulni.Nem értettem.Most mi van?Hogy lehet ez?Azonban megint jött egy nyilallás...
- Idefigyelj...Elsa...nem tudom hogy találtatok meg...de sajnálatos mód ismét elvesztesz minket...-hajlott gúnyba a hangja.
Majd már csak annyit láttunk hogy fölöttünk egy szürkés-fehéres hosszú fekete hajú valami átugrott fölöttünk,Sue-val a vállán.
- Sue!!-kiáltott hozzám Noa.
Az a valami földet ért,majd eltűnt az erdőbe.
- Ez nem lehet!-kiáltotta Noa.
- Ismét...-sikerült végre megszólalnom,a múló fájdalomban.
- Ahh..-ütött egyet Noa a falba.
Könny szökött a szemembe,de erőt vettem magamon és visszatartottam azokat.Nem akartam gyengének tűnni.
- Gyere menjünk le...-szóltam Noa-nak.
- Ah...jól van..gyerünk.
S elkezdtünk lemászni.Amikor leértünk már sötét volt.A talált táskából Sue-nak a kis kedvenc pislákoló lámpácskájára hagyatkoztunk.Elindultunk a szerintünk megfelelő úton.Mentünk ameddig csak bírtunk,de hamarosan kiégett a lámpa.Ott álltunk esetlenül az erdő közepén,mivel nem láttunk semmit.Már éppen beletörődtem volna,hogy most muszáj lesz a sötétben sátrat vernünk valahogy-amikor hirtelen fényeket láttunk.Nem tudtam kivenni hogy kik lehettek azok,de felénk tartottak.Omar és Natalya volt az.
- Elsa!-rohant oda hozzám kedvesen Omar.
- Szia!-mosolyodtam el amikor megölelt engem kedvesen.
- Hát te meg merre jártál?-engedett el.
- Hát erre-arra.-mosolyogtam rá kedvesen.Bár nem hiszem hogy látta volna a sötétben.
-Na jó,gyertek hazakísérünk titeket.
Aztán elindultunk,kitudja merre.Szerintem haza..Mindegy.

Egyszer csak hazaértünk...Fura érzés volt..olyan örömteli.Nagyon jó volt.Egyszer csak ismerős arcokat láttam.Katerine,Angus és Agnes felállt majd odajöttek hozzánk.Noa-val kezet fogtak,engem pedig megöleltek.
- Örülök hogy újra itt vagytok.-jött oda Katerine.
- Mi is!-mosolyogtam rá,majd Noa odajött és átkarolta a derekam,s úgy mentünk oda a a zsákokhoz.Aztán eszembe jutott.
- Hol van Peter?
- Ööö...hát csináltunk neki egy kis zugot ahol egyedül lehet magában...-húzta el a száját közben Katerine.
Oda vezettek engem,mivel megkértem őket hadd láthassam.Féltem picit hogy mit reagál.
- Szia Peter...-néztem rá óvatosan.
Rám nézett.Elborult egy tekintete volt.Nem csoda hogy elzárták a többiektől.Le volt izzadva,mintha küzdött volna maga ellen,gyöngyözött a homloka,s csak egy helyre összpontosított.Nem kaptam választ.
- Uh...szegény...-egyenesedtem ki.
Elmentünk majd eltévedt a szemem Ciarára és Cloe-ra.Enyhén szólva...hogy is mondjam...úgy méregettek...mint valami cafat húst.Tehát ilyen felhúzott szemöldök,keresztbe tett kar,s méregető tekintet.Ah...csak kedvesen.Megpróbáltam kedvesen rájuk inteni.Megfordultak s háttal nekem elkezdtek beszélgetni.Szép..
Majd elmentünk aludni a szokásos helyünkre.Sue-ra gondoltam,majd egyszer csak elaludtam.